Megcsaltak figyelem! Fontos üzenet!
A hűtlen fél, miután kiderült a félrelépés, általában elkezdi megmagyarázni, hogy mi vezetett a hűtlenségéhez. E magyarázkodás sok esetben kritikává alakul, és a társát kezdi el hibáztatni. Ezáltal a saját felelősségéről megfeledkezhet, és csökkenti a saját bűntudatát.
Sajnos sokan az ilyen kritikákat nagyon magukra veszik, és azt gondolják, hogy kizárólag ők tehetnek arról, hogy a párjuk megcsalta őket. Holott a valóság az, hogy a megcsalás közös munka eredménye, és a hűtlen fél legalább annyira felelős a történtekért, mint a másik.
Éppen ezért egy fontos gondolatot szeretnék megosztani minden olvasómmal:
“A legfontosabb – mondja Bálint Éva szexológus-pszichológus –, hogy ha hűtlenek hozzánk, az nem rólunk szól. A párunk hűtlensége nem minket jellemez. Nem mi leszünk csúnyábbak, rosszabbak, kevesebbek attól, hogy ő félrelép. És nem azért lép félre, mert nem talál elég szépnek, jónak, tökéletesnek bennünket. A hűtlensége az ő testi-lelki igénye, az ő cselekedete, amit valamiért meg kellett tennie. Legfőképpen azért, hogy tanuljon belőle, tapasztalatot nyerjen, például arról, milyen tisztességtelennek lenni, fájdalmat okozni, bűntudatot érezni, milyen bujkálni, tilosban járni. Vagy éppen azért, és legtöbbször ez a motiváció, hogy kompenzálja alacsony önértékelését.”
AJÁNDÉK ÚJ LÁTOGATÓKNAK!
Ha először jár itt, töltse le magának MOST:
1) MINIKÖNYV a konfliktusok kezeléséről
2) AJÁNDÉK TANFOLYAM a párkapcsolatról!

a párommal
a konfliktusainkat?
AJÁNDÉK minikönyv
az Ön és párja közötti
konfliktusok kezeléséről
e-mailben
Friss bejegyzések
- Megcsaltak figyelem! Fontos üzenet!
- Lelki háttér: mit él át az, akit megcsaltak?
- Megcsalt a párom! Mit ne tegyek?
- Bocsánatkérés megcsalás után. Elég ez?
- Megcsalt a párom!
- Megcsalás a múltban
- Nők megbámulása. Szabad vagy nem szabad?
- Hűtlen voltam, és azóta féltékeny vagyok. Mit tegyek?
- Érzelmi megcsalás
- Hogyan tehet féltékennyé a hűtlenség?
- Flört
- Megcsal a párom!
- Megcsalás jelei
- 2 félreértés 2 levélben: féltékenység vs.hűtlenség
- A megcsalás okai
- Miért érdekem jóvátenni a félrelépésemet?
- Megcsalás után
- Hűtlenség pszichológia
- A megcsalás szintjei
- Megcsalva lenni nem jó!
Töltse le MOST az ingyenes ajándékokat:
Hogyan kezeljem a párommal
a konfliktusainkat?
AJÁNDÉK minikönyv
117 napos minitanfolyam
a konfliktusok kezeléséről
e-mailben
Hová küldhetem?
- Ingyenes ajándékok|
- Megcsalás|
- Blog|
- Békében együtt|
- §|
- Kapcsolat|
- Ajándék minikönyv a párkapcsolati konfliktusok kezeléséről
© 2010 - dr. Mészáros Ádám - Minden jog fenntartva!