2 félreértés 2 levélben: féltékenység vs.hűtlenség
Nem is olyan régen egy harmincas hölgy keresett meg, és a segítségemet kérte azügyben, hogy segítsek leküzdeni a féltékenységét.
Arról számolt be, hogy a férje rendszeresen ölelgeti nő ismerőseit, volt, hogy még az ölébe is ültette az egyiket. Kért, hogy segítsek neki, mert ő ezt nem bírja elviselni, állandóan féltékenykedik:
„Hogyan tudnék tenni a féltékenységem ellen?”
A válaszom a hölgynek nagyon egyszerű és lényegretörő volt, valahogy így hangzott:
„Kedves Hölgyem! Nem Önnel van a baj, és nem a féltékenység a legnagyobb gond! Önnek teljesen jogos és érthető a féltékenysége. Küldje el hozzám inkább a férjét! Nem a féltékenységét kell ugyanis kezelni, hanem a férje hűtlenségét. Azzal kell foglalkozni.”
Aztán volt egy másik levélíró, aki szintén a féltékenységével kapcsolatban kért segítséget. Ő a féltékenysége leküzdése érdekében azt magyarázta be magának, hogy „meg kell szoknom, el kell fogadnom a páromtól azt, hogy kell a lelkének, hogy több nővel is közeli viszonyt tartson fenn.”
„Kedves Hölgyem! Nem az Ön féltékenysége kezelendő elsősorban, hanem a párja kicsapongó élete, hűtlenkedése kezelendő. Ha azt megfelelően sikerül kezelni, úgy a féltékenysége is alábbhagy!”
Amikor tehát egy pár életébe belerondít valamelyik fél hűtlensége, úgy alapvetően nem a féltékenységgel van a gond, mivel az csak egy következmény-jelenség.
A megcsalást kell kezelni, ráadásul minél gyorsabban!
AJÁNDÉK ÚJ LÁTOGATÓKNAK!
Ha először jár itt, töltse le magának MOST:
1) MINIKÖNYV a konfliktusok kezeléséről
2) AJÁNDÉK TANFOLYAM a párkapcsolatról!

a párommal
a konfliktusainkat?
AJÁNDÉK minikönyv
az Ön és párja közötti
konfliktusok kezeléséről
e-mailben
Friss bejegyzések
- Megcsaltak figyelem! Fontos üzenet!
- Lelki háttér: mit él át az, akit megcsaltak?
- Megcsalt a párom! Mit ne tegyek?
- Bocsánatkérés megcsalás után. Elég ez?
- Megcsalt a párom!
- Megcsalás a múltban
- Nők megbámulása. Szabad vagy nem szabad?
- Hűtlen voltam, és azóta féltékeny vagyok. Mit tegyek?
- Érzelmi megcsalás
- Hogyan tehet féltékennyé a hűtlenség?
- Flört
- Megcsal a párom!
- Megcsalás jelei
- 2 félreértés 2 levélben: féltékenység vs.hűtlenség
- A megcsalás okai
- Miért érdekem jóvátenni a félrelépésemet?
- Megcsalás után
- Hűtlenség pszichológia
- A megcsalás szintjei
- Megcsalva lenni nem jó!
Töltse le MOST az ingyenes ajándékokat:
Hogyan kezeljem a párommal
a konfliktusainkat?
AJÁNDÉK minikönyv
117 napos minitanfolyam
a konfliktusok kezeléséről
e-mailben
Hová küldhetem?
- Ingyenes ajándékok|
- Megcsalás|
- Blog|
- Békében együtt|
- §|
- Kapcsolat|
- Ajándék minikönyv a párkapcsolati konfliktusok kezeléséről
© 2010 - dr. Mészáros Ádám - Minden jog fenntartva!